Ez az írás Schmidt Éva kelet kutató életének és titkainak, és “bolonddá levésének”, elkötelezettségének, és áldozat hozatalának állít emléket, és egyúttal építkezik, s mind ebből jövőt teremt.
Mottó:
Korintusiaknak írt I. levél 3,18 – Senki se csalja meg magát. Ha valaki azt hiszi, hogy bölcs ti köztetek e világon, bolond legyen, hogy bölccsé lehessen.
Korintusiaknak írt I. levél 3,19 – Mert e világ bölcsessége bolondság az Isten előtt. Mert meg van írva: Megfogja a bölcseket az ő csalárdságukban
Korintusiaknak írt I. levél 4,10– Mi bolondok a Krisztusért, ti pedig bölcsek a Krisztusban; mi erőtlenek, ti pedig erősek; ti dicsőségesek, mi pedig gyalázatosak.
Korintusiaknak írt II. levél 5,13 – Ha azért bolondok vagyunk, Istenért; ha eszesek vagyunk, érettetek van az.
Azok a szellemi utak, amelyeket érintünk illetve bemutatunk, mítoszt hoznak létre. A jelen mítoszát. Mindezen történésben a mágikus jelenlét fontos, és egyben utat mutat a rendező-író merre, hogyan menjen tovább, lehetnek-e az összegyűjtött egymásra rakódott valódi történések fonalát, külön-külön énekekben megfogalmazva szellemi szituációkat létrehozni. Hogyan lehet az ősi regéből, a meséből mítosz, hogyan érjük el a forrást, és hogyan tudjuk tovább írni az így megfogalmazható, és elérhető igazságot, a koncepció szerint válogatott helyzetekből kialakított énekek segítenek, amelyek ilyen formában keletkeztethetők, és így találunk rá az útra, és így teremthető egy újfajta közösség. Ezzel a folyamattal foglalkozik Nádorkeja Judit tanulmányának részlete, amelyet idézünk és amely Az utazás a túlsó világba című könyvből, és a könyvebn található Jelzések a köztes létből tanulmány:
“A mítoszok a kollektív tudattalan “peremén” képződnek. Abban az érzékeny sávban, amelyben a személyes és a közös sors – egységek még nem különültek el még egymástól. Átfedéseikből adódik, hogy a nemzet kiterjedésű mítoszok egyéni sorsokat is meghatározhatnak, de ez fordítva is érvényes. Vannak egyéni sorosok, amelyek nemzeti mítoszokká válhatnak. Halmy György filmjei egy ilyen folyamatot tárnak elénk: blasztikusan rekonstruálják Schmidt Éva halálában felmagasztosult sorsát, amiből a rendezőnek sikerül kiemelnie és mindannyiunk épülésére mítosszá átlényegítenie kivételes, mélységesen elkötelezett személyiségét.”
Minden egyes útjelző, útszakasz egy-egy ének keletkezésének a helye, a módja pedig ezen szakaszok versbe, énekbe való “megéneklése” így hozva létre azt a légkört, amely megjeleníti azokat a belső utakat és útjelzőket, amelyeket bemutatunk és amelyeket megértve, megérezve átélhetjük a Schmidt Éva és az Ő általa létrehozott gyűjtésének mítoszi útját, mítoszba foglalását. Így válik bemutathatóvá Schmidt Éva szellemi út, a medvének az útja és azok az állomások, amelyeket bemutatva rítussá formáljuk előidézzük azt a mágikus valóságot, amely felfedezhetővé teszi azokat a tulajdonságokat, amelyeket bemutatunk és amelyekkel közel hozzuk rítussá tesszük Schmidt Éva teljes igazi hagyatékát.
A rég elfelejtett görög-római kultúra előtti kultúr szakaszok megjelenítésével előhozzuk az ősi világot, így alkotjuk meg az ősi szilánkokból, az ősi tudásból a szimbolikus Schmidt Éva életút megéneklését, kutatott anyagának, archaikus részének mítosszá sűrítését, mint a jó bort megérlelve, több mint húsz évvel halála után kezdjük el ez a folyamatot. Mindezt megérteni és tovább gondolni a ránk hagyott hagyatékot ez a vállalt feladatunk. Jelen pillanatban (20-25 éves előkészületi munka utána vagyunk) a sejtéseink útján megyünk. A folyamatnak olyan szakaszához érkeztünk, amelyek most már a pontosabb megfogalmazásért kiáltanak, és a megfogalmazhatóság stádiumába érkeztünk. Itt megjegyzem, hogy elindulhassak ezen az úton meg kellett fogalmazni magamba azt, hogy énnekem mi közöm van ehhez és van-e valami olyan egység Schmidt Éva és hagyatéka, és az én világom között, amely minket meghatároz, és a mai napig is együtt tart. Ha könyvek által szeretném ezt bemutatni, akkor a Tibeti halottaskönyv, Az ősi magyar hitvilág (Diószegi Vilmos), és Mani, Gyöngy-himnuszok.
A dicsőséggel teljes, jól szemügyre vett, majd így kérdezett:
“Ó, te, ki Megigazult lettél,
és az anyag világból jöttél,
mond csak, az a világ milyen,
s hogy ment a sorod ott lenn.”
Válaszommal én így feleletem:
“A világ ahonnan én jöttem,
csupa gonoszgás, irígység,
viszály és gyötrelem.
Akik ott élnek, egymást csak ölik,
s a karddal a másik testét át döfik.
Ott nemzés van, fogantatás és halál,
az egyik lény a másikban csak gyílkosárí talál.
Arccal a porba sújtva fekszenek,
szemükkel a Fény Honára nem tekintenek.
Gonoszságukban egyre csak nőnek,
s az Élők Hazájával nem törődnek.”
“Ó, mondd, te Megigazult, a világ milyen volt abban az időben,
míg a gonosz benne nem tombolt:
oly nagyon erősen,
és a fénykincs akkor segítségükre volt nagy
szükségükben?”
“Ha az Igazság és Szelleme köztünk járt,
a Fénykincs mindőnk segítségére vált.”
“E világban hogy élted életed,
ha gonoszság egyre csak erősebb lett?”
“Ahogy a gonosz egyre erősebb lett e világban,
tekintetem fölemeltem a Fény Honára.
Ott egy Élő hangja így szólott:”
“Ki felismeri Lelkét, az áldott.”
Féltem a lelkem, nehogy elcsüggedjen,
óvom szüntelen, ne tévelyegjen,
nehogy maga is gonoszsággá legyen.
Mert e sötét világ megsemmisül,
és minden alkotása a porba ledűl.
Ezért te, ki, kiválasztott lettél,
csak a Fény Honára tekintsél!
Ha elhagytad e világ határát,
megleled a megigazultak barátját.
Ott Minden Dicsőség Fejedelmét is megleled,
akiből minden Igaz Lélek ered.
A Mindenséget Ő uralja,
mert az igaz Élet Fája,
és mindenki őt hívja,
hogy átvigye a fény honába.
(Mani, Gyöngy-himunszok részlet)
Az egyik legfontosabb kérdés ma a mai napon, hogy mi foghatja össze azokat a szerkezeti egységeket, amelyek Éva életéből kisarjadtak, és már megmutathatóak, és törekvéseink alapját adják.
A következőkben leírt szakaszok egy-egy olyan általánosnak nem tekinthető megnyilvánulásai, amelyek szimbolikussá teszik. Éva tradíciók felé vezető, nekünk is felkínált ösvényét, az énekkel megfogalmazott versekkel megírt szakaszok egy olyan szakrális kifejezési módot teremtenek, amelyek eddig sem a filmgyártásban, sem a színházi megvalósulásokban, sem máshol nem hasznosultak. Az ősiségnek mint egy “visszasejtesedését” látjuk Schmidt Éva életében, halálában és halála utáni életében megnyilvánulni. Jelenlegi szakrális tudásunk egy olyan szinthez közeledik, amely két fontos dramaturgiai alapon áll. Az egyik vezérfonala úgy jött létre, hogy fölhasználtuk azokat az egyedi elemeket, amelyeket Éva élete felkínált, és kutatásai, munkája, eredményei is igazoltak. A kutatott anyagának az egyedisége olyan ősi megnyilvánulásokat tárt elénk, amelyek a jelenlegi kulturális helyzetben egyedülállóak, és egy egységes ősi kultúrának szeleteit teszik elérhetővé. A medvével való kapcsolata a második dramaturgiai fő vonalunk, amelyből kiindulunk. Ez megteremti a hagyatéknak egy teljességre törekvő szemléletét, amely a dokumentált munkájából, gyűjtéséből, az életéből és a medvéhez kapcsolódó szakrális viszonyából áll. Kiemelendő a medvekultusz téma részleteinek vizsgálata. Ez olyan meghatározó volt számára és éppen ezért számunkra is, hiszen Ő olyan ember, aki a medve erejének mágikus jelenőséget tulajdonított. Így teremtődött meg az a hagyaték egység Éva kutatásai alapján amellyel mi foglalkozunk. Előtérbe állítjuk Halmy György filmrendező filmjeiben Éva által elmondottakat, képviselteket és a rendkívül értékes hagyatékát, amely a dokumentált munkásságából gyűjtéséből, életéből és a medvéhez kapcsolódó szakrális viszonyából állt. A kutató munkájával kapcsolatos meglátásait is felhasználva olyan ének fűzért hozunk létre, amely a medve kultuszát előtérbe állítja, teljes világ magyarázattal szolgál. A keletkező versekben az ősi és jelenlegi élet megfogalmazását, világmagyarázatát, énekekben való kifejtését az új most keletkező versekben, dalokban énekekben időutazást tesz lehetővé, így különös egységbe foglalódik az ősiség a múlt, a jelen és elérhetővé válhat a jövő.
A következőkben Schmidt Éva Medvekultusz című könyvéből, (Schmidt Éva könyvtár 5. könyve), a medvével kapcsolatos témában idézünk részleteket, amelyeken keresztül bemutatjuk azokat az elképzeléseket, amelyeket dalba énekbe foglalva hozzuk elő a medveerőt és annak különböző dimenzióit a medveünnepről:
” A medvét az őskor óta különleges szellemi tartalmak megtestesítőjének tekintette az ember. Tiszteletének kialakulásában – hatalmas méretei, hústömege és veszélyessége mellet – döntő szerepet játszott emberszerű alkata, mozgása, és emberhez hasonlóan ellentmondásos tulajdonságai, ami a medvét mindig is kiemelte a többi vadonélő állat közül. Kultusza az ember vallási tevékenységének kezdeteihez nyúlik vissza, s ahol máig gyakorolják, a rárakódott történeti rétegek alatt igen archaikus képzeteket őriz. A világ egyik leggazdagabb medvekultusza legközelebbi nyelvrokonainknál a Nyugat-Szibériában lakó osztyákoknál és voguloknál alakult ki.” (Magyarázat: ebben a medvéről szóló rövid összefoglalásban legalább 8-10-15 olyan információ van a fölkért költőknek, énekmondóknak, amelyekből megalkothatják az ebből a részből kiinduló medve énekeiket.)
“A medve a medvetor után az égbe érve az istennek átadja megtekintésre a medve lelkének a medvetoron ember-programozta tartalmát. A medve az isten szubjektív látcsöve, közvetítője a középső világ felé. Amilyennek az isten megismeri általa a világrendet, olyannak teremti tovább (már a világot), s ezzel megvalósul minden, amit a földön a medve közvetítésére bíztak…Amellett, hogy a lélek keletkezését és struktúráját modellálja, a medveünnep fordított előadási sorrendben nézve, feltűnő hasonlatosságot mutat a reinkarnációs vallások halottas könyveivel. Folyamatos gyakorlása kialakíthatta a halál utáni létben való tájékozódás készségeit, amikor pedig a medve újjászületését befolyásolták, tulajdonképpen saját újjászületésüket kötötték egy adott helyhez. Az észak obi-ugorok nézetei szerint a lélek 4-5 vérrokonban reinkarnálódik. Mind a mai napig tudatában vannak, hogy ki kinek a reinkarnációja.” Az előző megéneklésre váró részletben a medveünnep, a medvekultusz és a Tibeti halottaskönyv is hangsúlyos szerepet kap. Amelynek Éva szerint: folyamatos gyakorlása kialakíthatta a halál utáni létben való tájékozódás készségeit is. A következőkben a Tibeti halottaskönyvből idézünk:
“(A hetedik nap) Ám azok az utolsóknál is utolsóbb elvetemültek, akik az emberi világban egyáltalán nem törődtek a Dharmával, vagy megszegték tantrikus fogadalmaikat, még így sem szembesülnek saját igazi természetükkel, hanem karmájuktól megtévesztve tovább vándorolnak. Így a hetedik napon a tiszta mennyei élvezetek földjéről eléjük érkezik a tudás örzők isteni csoportja, s velük együtt az állatvilág gyötrő ostobaságból képződő fényútja is megjelenik. Ilyenkor kíséreljük meg az újabb szembesítést. Szólítsuk nevén az elhunytat, és intézzük hozzá az alábbi szavakat!
Buddha természet gyermeke, figyel lankadatlanul! A hetedik napon felvirrad a hajlamok eredeti tisztasásának ötszínű fénye. Ekkor a mennyei élvezetek forradalmából eléd érkezik a tudás őrzők isteni csoportja. A szivárvány színű fényözön közepén megjelenik Padmanartézsvara, a szellemi érettség felülmúlhatatlan tudás őrzője. Öt színben pompázó testét társnője, a vörös dákini öleli át, aki görbe tört és vérrel teli koponyacsészét tartva egyik kezével az ég felé mutat. A mandala keleti oldalán megjelenik a (Bódhiszattva) Szinteken Lakozó tudásőrző, akinek teste fehér, arcán mosoly ragyog. Társnője, a fehér dákini öleli át, aki görbe tőrrel és vérrel teli koponya csészével táncot járva, egyik kezével az ég felé mutat. A mandala déli oldalán megjelenik az Élethosszt Uraló tudás őrző, akinek teste sárga és kellemes küllemű. Társnője a sárga dákini átöleli testét, aki görbe tőrrel és vérrel teli koponyacsészével táncot járva egyik kezével az ég felé mutat. A mandala nyugati oldalán megjelenik a Nagy jelkép tudás őrző, akinek teste vörös arca mosolytól ragyog. Tehát társnője, a vörös dákini öleli át testét, aki görbe tőrrel és vérrel teli koponyacsészével táncot járva, az egyik kezével az ég felé mutat. A mandala északi oldalán megjelenik a Magától Serkenő tudás őrző, akinek teste zöld, arcán dühödt vigyor. Társnője, a zöld dákini öleli át testét, aki görbe tőrrel és vérrel teli koponya csészével táncot járva, egyik kezével az ég felé mutat.” A felkért dalnokokat ennek a látomásos halottaskönyv megjelenítésére kérjük föl.
Kérem, az olvasáskor vegyék figyelembe ezek olyan különböző Schmidt Éva életével, munkásságával foglalkozó részletek, amelyek igen nagy költői és művészi elhivatottságot és lehetőséget feltételeznek a felkért közreműködőktől, amelyeknek megléte rendkívül fontos ahhoz, hogy Évával, a medve ünneppel kapcsolatos terveink megvalósulhassanak. Ehhez a koncepcióhoz olyan előadóművészeket, írókat, egyéb szakembereket kérünk fel, akiket megérint ez a feladat és nem saját egójukat szeretnék megvalósítani. Ők azok, akik a medve erő életükben való jelenlétének, alkotásukhoz való hozzájárulásának tudta nélkül a most általunk kialakított koncepció mentén hoztak létre már eddig is műveket. Eddigi munkásságuk ebbe a “medvéhez” közeli tartományban nyilvánult meg és ők azok, akik nem is tudták, hogy a medve erővel eddig is közvetlen komoly kapcsolatuk volt. Fő célunk és feladatunk, hogy az Éva által képviselt és több ízben meghatározóan felmutatott, bemutatott medveerő lehetőségeire a fölkért emberek művészetében eddig tudatosan nem tudott, de tudat alatt meglévő medve tulajdonságaikat föltárva, olyan viszony alakulhasson ki, hogy a medveséget közel érezve magukhoz alkotó társként szegődjenek hozzánk, ami majdnem mindig óriási nagy szellemi útnak a megtételét jelentheti mindkét részről. ennek tudatában indulunk neki a nem szokványos alkotói folyamat elindításának. Ez a folyamat elvihet minket közösen abba a mágikus erőtérbe, amely így kialakul, és amely Éva titkainak a feltárását eredményezi. A kutató Schmidt Éva elgondolásait mint egy húsz éven keresztül, halála után nagy intenzitással Halmy György vizsgálta, értelmezte és dolgozta föl és rájött arra, hogy végeredményben teljesen egyetért Évával, hogy sokmindent mondanak rá halála után, ami nem igaz, és éppen ezért kell folytatni hagyatékénak feldolgozását különféle módokon (filmkészítés, színház, rítus teremtés, illetve a magyar medvetor újraélesztése). Éva a következőket mondta az Önvaló mint káprázat című filmben:
„Halmy Gy: Mire kell ez a film, mire kellhet egyáltalán, vagy semmi értelme nincs?
Schmidt É: Amikor legközelebb rólunk, magyarokról meg énrólam elő lesz adva a legeszméletlenebb kitaláció, akkor dokumentálva legyen, hogy nem az volt. Énnekem ennél többről nem szól.
Halmy Gy: Más? A világnak elmondani ezt a helyzetet, segíteni, feltárni?
Schmidt É: Én erre önmagamat nem tartom jogosultnak. Elhiszem, hogy neked van erre bizonyos jogosultságod, én ezt elfogadom. …….
…Az az igazság, hogy ez a Szalaváré Tura féle vonal (SÉ életében fontos szerepet játszó sámán történetnek a vonala) a harcosával meg a mindenével az egész Eurázsiára kiterjedő dolog, és most mindenkinek éppen bábozódik bele a sámánisztikus természet, kultúra ebbe az elesett harcos alakjába…..
Én ezt tartom, hogy a Szalaváré Tura-mítosz meg evvel az átkapcsolással is, hogy én meg belekötve Vezsakoriba meg minden, azért, hogy segítsen azoknak a népeknek is ugye, meg nekünk is, meg egyáltalán. Ezt igen, de hát ezt olyan minőségben kell csinálni.
Arra gondolok, hogy a következő generációnak, akiknek most még jobban el lesz lehetetlenítve ugyanez az identitása a mindenekkel együtt, egy visszanyitó és visszaaktivizáló eszközként be fog indulni a saját energetikája, meg a szellemeknek az energetikája, meg mit tudom én, mit fog ez csinálni.
Ennek elismerem a szükségességét, csak mondom, ezt borzasztóan tudni kell csinálni!”
A felkért művészek a különös feladatot, amihez tudattalanul már eddig is közel voltak – költészetükkel, látomásaikkal, tanításaikkal, papi mivoltukkal, szakértelmükkel közösen hozzuk létre, ami a medve rítus magyarországi jövőjének a megteremtését jelenti, és ez egyben az ősiség felé való vissza sejtesedést eredményezi. Az külön műfajokban megfogalmazottak énekkel, játékokkal, helyzetkomikumokkal, mozgásokkal megénekelt versek előadása a medve előtt történik, aki mindezt látja, és és így egy olyan ősi hagyományt hozunk újra elő, amit a medve felvisz az ég istenéhez. Mindezt a hanti-manysi medvetor hagyománya alapján magyar változatát létrehozva. Az Éva hagyatékának és a hanti-manysi ősi szertartások lényegi szellemiségének megfelelően teremtjük meg az alapot a medvetor hagyományának felélesztésére, ami Scmidt Éva hagyatékának központi eleme. Elképzeléseink szerint az Ősi rítus újra éledhet, amely így már nem csak nekünk, és nem csak sejtelem szerűen jelentkezik az életben, ami nem egyszerűen a tisztaságot hozza elő, és nem egyszerűen az igazságot, hanem a résztvevőknek teljes beavatást, boldogságot biztosít. Azt lehet mondani, hogy boldoggá tesz, a tudat és a tudat alatti peremén jön létre, és amelynek létrejöttét a tudomány eddig nem tudta elősegíteni. Mindezt azért tartjuk fontosnak leírni, mert a medvetor egy olyan hagyományból indul ki, amit eddig nem feltétlenül magyar hagyományként van jelen, elsősorban hanti-manysi rítusként ismert (medveünnep).
A rendező útja – Lükő Gábor és Ady Endre hagyatékától vezetett el Schmidt Éváig, az Arvisuráig, a hanti-manysi kultúra és medveünnep filmre viteléig és tovább – Éva és a medve titkához
Családfánk vagy gyökereink
…életem millió gyökerű, mondta Ady Endre nagy bölcsességében, melyhez nem érnek fel tudákos tudósaink. Ők a német világból örökölt alárendelő, absztraháló okoskodásukkal egyetlen őst keresnek, egyetlen emberből alkotnak vaskos fatörzset, mely ezer ágat hajt, az utódokat. – hát hiszen igaz, sokan vagyunk ma egy családnak a fiai, de mindőnknek sok a gyökere, millió a hajszálgyökere…
…és most itt vagyunk. keressük az őseinket. Hiába turkálunk a poros iratokban. Nézzünk inkább a tükörbe. Saját arcvonásainkon ismerhetjük meg őket legtisztábban. A lelkünk arculatán: a kultúránkban. Minket, mai magyarokat már nem önmagáért érdekel a múlt, de nem is a – bolond fejjel az általa kivívhatónak vélt – “történelmi jog” bizonyítása késztet a kutatásra. Számunkra a történelem csak segédtudomány. Mert minket nem a múlt érdekel, hanem a jövő. És az sem a sokak jogos aggodalma folytán, melyet Ady Endre panaszolt el legszebben:
Jajj jajj, befélek, félek, félek:
Mi lesz vajjon, jaj mi lesz holnap
Messze világok szeszéjei
Nekem holnap mit parancsolnak?
Hogyan tiportad el a sorsom,
Hogyan hal el minden, mi drága?
Ó, örök titkoknak szomorú,
Borzasztó, egységes világa.
(A csodák esztendeje)
…nem! Bennünket az érdekel: hogyha már élünk, mi a dolgunk itt ezen a szép világon, (ezen az elcsúfított szép világon) ? Milyen képességekkel ruházott föl bennünket múltunk folyamán a minden élőknek Ura?
Néhány évvel később, 1913-ban, már Ady is erről írt:
Szólja próféták új szavával:
Nem kik mertek tagadni múltat,
De kik nem magvak a Jövőnek,
Mindig azok, akik kihullnak:
Világok, népek, girhes eszmék.
(Az idő rostájában)
…De nézelődjünk csak tovább ebben a különös tükörben, mert újabbnál újabb vonásait fedezhetjük fel benne kedves jó öreganyánk arculatának.
“Higgadjon, ki nem Sorstól küldetett,
Jöttét, korát ki nem rántja előre,
Mi két olyan mai ember valánk,
Életük kiknek száz másokért pőre.
Égnek képedt az új magyar Sion,
Mikor törvényit szemeinkbe rázta
S mi indultunk le ál népünkhöz mélán,
Kezet sem fogva a Hegy szakadékán.
A magyar Sion (beszéltük, mi az):
Soha ilyen szép nem volt a magyarság,
Ennyi Isten nem ült még egy Siont,
Ennyi törvény nem volt, hogy meg ne tartsák.
Ennyi zavar, vágy, indulat, zsidó
Nem tombolt soha semmiféle népben
S tán megkimélem hitességtől énünk:
Meg kell íródjék ez a mi regényünk…”
“…Nemsokára már semmi sem marad
Ez országban mely külön álmunk ójja:
Germánnál, szlávnál ősibb álmokat
Sa latinoknál furcsább furcsaságot.”
Írta Ady 1912-ben, Margita élni akar.
A medvetort, mint kutatott hagyományt, amelynek legtöbb dimenzióját Schmidt Éva tárta fel, ezért mintegy leghozzáértőbbként, barátként és elkötelezettjeként Őt és munkásságát tartjuk arra méltónak, alkalmasnak, hogy segítségét kérjük, bár meghalt, de halála előtt olyan viszonyban voltunk, hogy ezt megtehetjük. Elképzelésünk és kérésünk hozzá az, hogy Schmidt Éva halála után visszajőve védő szellemként (hantiknak-manysiknak-magyaroknak védőjeként) segítse munkánkat, és folytassa velünk, akikkel már életében együtt dolgozott, alkotott, filmeket készített és egyben kifejezte felénk elismerését. Számunkra ez a biztosíték arra, hogy a hantik ünnepét áthozhatjuk és magyarrá tehetjük.
Énekelt vers
Csáji László Koppány, A palackposta csöndje
Arany Jankó balladája
Kiszárad a tóbul mind a sár, mind a víz,
Arany Jankó lova itató után néz.
Visz Jankó, visz neki kalapjában vizet,
Lovát így itatja, aztán még vagy tízet…
Schmidt Éva megítélése
A következő szakaszban Kerezsi Ágnes néprajzkutató beszél Schmidt Éváról (Utazás a tulsó világba Schmidt Éva nyomán 204. oldal), ami az “Önvaló, mint káprázat” című filmben található:
Én úgy gondolom, hogy Évának igazából több arca volt. Az egyik arca az, amit mindannyian ismerhetünk: Schmidt Éva, a kutató az elhivatott obi-ugor kutató. Aztán volt neki egy olyan arca, melyet – én úgy gondolom -, én talán ezt az arcát ismertem, mert mi csak szeleteket kaptunk mindabból az információból, amit te itt most felsoroltál. tehát az Évának azt (a meggyőződését), hogy ő a Szalavári Tura reinkarnációja volt, azt, hogy ő úgy érezte, hogy egy harcos katona volt, nem csak én, hanem a tudós társaság többsége akkor értesült, amikor a te filmedet, az Évával forgatott filmet megnézhettük. ilyen jellegű közeli viszonyban én nem voltam az Évával… Elmondott olyan dolgokat, amiket ő tett bizonyos esetekben, vagy jelenlétemben saját segítő szellemeinek segítségét kérve imádkozott, és ezt meg merte tenni előttem. De azért mi nem voltunk olyan bizalmas viszonyban, hogy elmondja, hogy ő kinek volt a reinkarnációja. Tudtuk, hogy Éva úgy, ahogy maga is mondta a materialistából áttért sámán-hitűvé. De ezeknek a részleteibe nem nagyon avatott be senkit: tudta és vállalta ezt, a részleteknek…én számomra a részleteknek a mellőzésével. Halmi György rendező: Nem támadták emiatt őt itthon? Kerezsi Ágnes: Hát énszerintem úgy voltak vele, hogy egy kicsi habókos tudós. Még ezt is elfogadtuk neki, mert mint kutató olyan nagy, meg hát mindenkinek vannak kisebb nagyobb kilengései…Évának ezek azok. Ezt az oldalát nem vették komolyan. Tehát tényleg két külön világ volt a tudós társadalom világa és Éva ezoterikus világa. Évát elfogadták folkloristának, néprajzosnak, nyelvésznek, obi-ugor kutatónak, de amikor erről esett szó, akár egy olyan társaságban, ahol együtt voltunk, akár úgy, hogy az Éva nem volt jelen, de valamilyen beszélgetés kapcsán felmerült egy ilyen jellegű kérdés, azt mondták: Ó ezt hagyjuk. Figyelj, az Évának ilyen komolytalan dolgai is vannak. – Tehát ezt egy komolytalan elnéző mosollyal viselték az emberek. ettől nem lettek az ellenségei. Azt mondták, az Éva ilyen, és amit csinál a másik oldalnak, az annyira nagyon jelentős és fontos, hogy elnézzük, ami nem tartozik bele ebbe a világképbe.
Schmidt Éva útja dr. Pressing Lajoshoz
(Utazás a tulsó világba Schmidt Éva nyomán 205. oldal), ami az “Önvaló, mint káprázat” című filmben található:
Dr. Pressing Lajos: Éva megosztotta velem a látomásait, az ő mítikus elképzeléseit az osztyákokról és saját magáról. Ebből az kristályosodott ki , hogy egyfajta küldetéstudata van, úgy érzi tennie kell valamit, hogy ezt az osztyák kultúrát átmentse vagy legalább is amit abból még lehet. Nekem az volt a véleményem, hogy csak akkor fogja tudni ezt a kultúrát átmenteni, ha nem csak mint tudós tanulmányozza azt, mint egy lepkegyűjteményt vagy valami idegen tárgyat, hanem amellett, hogy tudományos eszközökkel feldolgozza, érti is valamennyire, mert csak ekkor tudhatja egyáltalán, mi a fontos. Mit kell kigyűjteni, mit kell megírni és értelmezni, mire kell felhívni a figyelmet. Ma az a problémánk, hogy a hagyományokból formailag még sok minden megvan, de senki sem érti már ezeket. Hiába jegyzi fel a hős énekeket, vagy rajzolja le, hogy milyen jelmezeket öltenek magukra. a medvetáncban, ettől még száz év múlva senki semmit nem fog értei ebből. Ahhoz, hogy ez újból életre kelljen, valakinek látnia kell az egésznek az értelmét. Nekem az volt a véleményem, hogy pusztán tudósként nem fogja mindezt megérteni, mert a tudós objektív. A tudós azt nézi a dolgokban, ami bennük a tárgyszerű, ami már el van idegenítve tőle. A lényeg tartalom viszont alapvetően szubjektív, főként spirituális, vallási jelenségeknél. A kérdés az, hogy mit tudunk átélni belülről. Vallási igazságokat és tartalmakat nem lehet – a lényegüket illetően – formába önteni, hanem azzá kell lennünk, el kell őket játszanunk. Csak akkor fogja tudni érdemben átmenteni ezt a kultúrát, ha valamennyit át is él abból és belülről érti azt meg. Jó, mondta Éva. Végül is megértette ezt és azonosult vele. Nem kellett sokat rábeszélni, csak az volt az ő problémája, hogy ezt a tudományban nem tanítják. Fogalma sem volt, hogyan kell csinálni. A másik problémája az volt, hogyan kapjon közvetlen beavatást ezekbe a tradíciókba, hogy ne csak összegyűjtse magnóra amit hajlandók ráénekelni neki, hanem részt vehessen a szertartásokon és megkapja a megfelelő beavatásokat. Ezen a téren sok külső korlátba ütközött s eleve esélytelenül indult, mert nőként és ráadásul európaiként sok mindenből ki volt zárva. Bármennyire akklimatizálódik is valaki, bármennyire hasonul ehhez a kultúrához, ő mégis csak innen, nyugatról jön. Nincs meg az abszolut bizalom vele szemben. Nem tudta tehát hogyan csinálja ezt.
Baktay Patrícia képzőművész megállapításait nagyon is igaznak látja a rendező, aki a következőkben a benyomásait mondja el a Schmidt Évával készült beszélgetésekről: “Éva arcvonásai és a kamerában fölvett ember különös gesztusai és átlényegült világában óriási képi és filmes lehetőségeket láttam. Valahogy a mai világunk és a mai filmes megközelítéseknek mindenben az ellenkezőjét hozza a Schmidt Évával készült forgatott anyag. Vajon ez az új arc ez a jövő arca a jövő mozdulata, a jövő embere kérdeztem magamtól? Én eldöntöttem, nekem minden esetre igen.”
Baktay Patrícia: “Nagyon megfogott a jelenség maga, tehát az ember fogott meg, pedig minden ellentmondott ennek, nagyon rossz minőségű volt a kép, s nagyon rövid is volt, mégis ezen is átsugárzott valami különleges dolog, amit nem tudok megfogalmazni. Tehát, hogy erő volt, vagy az volt, hogy nagyon célszerű volt…nagy pontosan tudja miről beszél…mert érdekes módon először nem is tudtam figyelni arra, amit mondott. S aztán megnéztem többször, aztán kezdtem a szöveget is figyelni. Először az ember ragadott meg, mert olyan hihetetlenül eszköztelen volt, valószínüleg azért mert vonzódom ehhez, hogy minél kevesebbel elmondani valamit. Az, hogy szinte mozdulat nélkül beszélt, s az mindig nagyon sugárzó tehát ha nem viszik el a mozdulatok…Ott hangzott el az a szó, hogy “lelőtt katona lelke”, ami megragadott még külön. Erről nem tudtam semmit, hogy mit is jelent ez, milyen jelentősége van, hanem egyszerűen ez a szókapcsolat fogott meg engem. Úgy kezdtem ízlelgetni ezt a kifejezést, hogy mit is jelenthet…hogy ez az élet menete, ahogy valakik megvédik a közösséget, csatába mennek, megvívnak valamiért, ahogy megvédik a hazáz, s ahogy ezek az emberek olyan cselekedetet hajtanak végre, ami miatt az élet lehetséges, ilyenekre gondoltam…Hordozhat olyat, hogy helyettünk csinál meg valamit. Tehát ez foglalkoztatott, de csak úgy gondolkodtam ezen a dolgon hosszasan és csak nem tudtam kiverni a fejemből ezt a fogalmat, hogy a “a halott katona lelke”.
Egy ilyenfajta megközelítés indította el a folyamatot a rendezőben, amely Lükő Gábortól indíttatva megérkezett Schmidt Évához.
A világügyelő
A kutató Schmidt Éva reinkarnációja a sámán léttől vezetett az új életében a köztes létig
Dr. Pressing Lajos inkarnációs megközelítését miszerint Éva egy korábbi élete során Hanti sámán lehetett, és most tudósként próbálta befejezni félbemaradt feladatát, helytállónak tartom, mert a sámáni beavatás megszerzésére irányuló erős késztetésére is magyarázattal szolgál. Schmidt Éva sorstragédiája, hogy bár megérett a beavatása, mégsem kaphatta meg. A beavatás megvilágosodással való tévesztése önbeavatási kísérletekre sarkallta, márpedig az önbeavatás szükségszerűen önrendelkezést jelent (az öngyilkosság is az!), és amennyiben nem spontán történik, ingoványba vezet: Éva antropológusként tisztában lehetett azzal, hogy néptől függetlenül nem létezhet sámán, legfeljebb önös célokra erőket gyűjtögető “varázsló”, de elméleti tudását képtelen volt gyakorlattá tenni. Évát részben a népszerzés vágya hajthatta amikor lélekben azonosult a hantikkal, manysikkal (akiket a finnugor eredet hívei a magyarok rokonainak tartanak): a karmikus motiváció mellett ez is fontos szerepet játszhatott abban, hogy – akár élete árán is – védő szellemünkké kívánt válni. Azt is figyelmen kívül hagyta, hogy a sámánt tevékenysége egy adott helyszellemhez köti: neki kell népét (törzsét, nagycsaládját) a hely szellem által működtetet ökoszisztéma tudathálózatába integrálnia. Éva nem tudta eldönteni, hogy melyik helyszellemhez tartozik. Pressingnek abban is igaza lehet, hogy Éva kettős személyisége tette lehetővé az osztyák spirituális hagyomány átmentését, amit nem hajthatott volna végre, ha sámáni beavatásban részesül: nyugati típusú képzése nem terjed ki egy ilyesfajta kettősség kezelésére. (részlet: Utazás a tulsó világba Schmidt Éva nyomán 12. oldal – Keya Nádor Judit)
Ahhoz, hogy a rendező eljusson odáig, hogy ábrázolni tudja és mítosszá átlényegítse Schmidt Éva kivételes személyiségét, ahhoz el kellett indulnia egy különös úton. Az első lépés ezen az úton az a beszélgetés volt, amelyet Schmidt Évával folytatott közvetlenül a megismerkedésük után. Ennek a filmes beszélgetésnek a címe:
Beszélgetés Schmidt Évával – 1. film
1993.
Első téma:
A medve ének tartója
Medvévé válik,
Majd újra emberré lesz
Az első filmmel kapcsolatban megjegyzem, hogy érdemes ezt a filmet is, úgy mint az Évával közösen készített többi filmet és azok témáját elsősorban összetett filmes produkcióként, üzenetként felfogni, Őt ilyen módon megjelenő védőszellemként kezelni, és így megpróbálni értelmezni, befogadni. Ez az a különleges rendezői feladat, amely szintet ha elér a rendező, akkor azt a szellemi szintet tudja ábrázolni, amikor Éva a halála után most már védő szellemként szól hozzánk, és ez filmes hagyatékának lényege, amellyel jövőnk megidézhető. A filmek eddigi fogadtatása szerint így nyitott lelki helyzet teremtődik, ami segítségével ráléphetünk az “ősök ösvényére”. Felvetődik a kérdés, hogy a továbbiakban hogyan járhatunk az erre fogékony érdeklődőkkel közös utat? Remélem a filmjeim és a most hozzá kapcsolódó írott anyag, a hagyatékának ezt a részét is kibontják a folyamatosan készülő honlap segítségével. Nehéz erre forgatókönyv szerűen csak írásban igazán felelni, itt ebben az újszerű felfogásban ugyanis részben a filmek dramaturgiáját követjük a filmek adta útmutatást is átvéve egy új közös írott és képi filmes forgatókönyv, illetve filmes és írott megközelítés egyszerre válik lehetővé ezen a módon. Schmidt Éva különleges személyisége tele van az átlag ember megközelítésében olyan titkokkal, amelyek materialista módon nem megközelíthetőek. Ezért a művészet és a film, a képek és az írás segítségével egyszerre használunk minél több lehetőségeket, és így az eddigi tapasztalataink szerint (közönségfogadtatás, vetítések, közönségtalálkozók) olyan dimenziók nyílnak, amelyek magyarázatot adnak a Schmidt Éva titkoknak. Amelyek nem csak szellemi úton tárhatók fel, hozhatók nyilvánosságra, hanem a hétköznapok logikáján keresztül is megnyugtató megoldást és új szempontok figyelembe vételét, megélését teszik lehetővé.
Ezen a módon az igazszólás (Arvisura regei területeit is kibontva, tovább írva), film és irodalmi forgatókönyv egybekapcsolásával egy újfajta “sámán dramaturgiát” létrehozva folytathatjuk az ősök ösvényén (következő II. film) való járást. Mindenkinek jó utat kívánok. A honlapon úgy mint eddig, és ezek után is a rövidebb idézetekkel, mint filmes eszközként használt film snittekkel, gondolatokkal, film és idézet részletekkel, versekkel tárunk az érdeklődők elé egy olyan forgatókönyvet, amelyet, ha végig gondol és végig jár, és ösvényként követ, akkor elé tárulhat egy a túlvilág felé vezető “Schmidt Évai” út.
Mivel a filmes hagyaték nem kompatibilis a mai világgal, a kelet kutatók és a tudományos világ nem fogadják el és nem kerülhet közös szellemi légtérbe a tudományos kutatása és a filmes életszemlélete, ezért nincs gazdája! Így a kialakult helyzetben az a megoldás látszik a legjobbnak a hagyaték titkainak kinyitásához, hogy olyan forgatókönyv készüljön amelynek segítségével folyamatos jelent előidézve, mint egy mítikus formát találva a kialakult helyzetre a komolyan érdeklődőkből közösséget teremtsünk többekkel együtt a “rendező és a stáb” közösen eljuthassunk, vagy legalábbis közelíthessünk egy olyan mágikus léthez, amelyben a lehető legrégebbi tapasztalástól, ősöktől kezdve azokat a kutatókat, tudósokat, embereket szólaltassunk meg, hozzuk elő szellemiségüket, akár filmes, akár írott formában, akik a hagyatékuk révén segítségünkre lehetnek egy mágikus tér létrehozásához, ilyenek többek között a már említett Lükő Gábort, Diószegi Vilmos és a filmekben szereplő emberek.
A rendező útja, Éva “üzeneteit” úgy ábrázolni, hogy az alkotókkal és az érdeklődőkkel – lehetőség szerint többünkkel egyszerre – eljusson egy olyan nyitott lelki helyzetbe, ami által ráléphetünk az Ősök ösvényére.
Az előbb említett nyitott helyzetet a mai és a jövőbeni korszakot magába foglaló énekverssel kezdjük, amely Csáji László Koppány veres.
(Halmy György / Nagymedve)
A rendező megjegyzése: úgy énekeljünk, ahogyan élünk és úgy éljünk, ahogyan énekelünk. A rítus éneklés alapja ezt a koncepciót “megéneklő” költészet.
II. rész
ÉSZAK
6. mint a mesékben
Északon kell elhajózni aztán keletre
és ott messze messze
a látóhatárt érintő a Napból sajtolják ott az ércet
arra van a jégvilág népének temérdek aranya
hiszen így mesélték a vének
mélyen belenézve s bátran lobogó tábortüzekbe
és őrzi a kincset seregével a rettentő jég-anya
így mesélik ma is emlékszünk mindahányan
s ha ennyien mondják miért ne lenne igaz
arany s dicsőség nekem is ez a vágyam
Csáji László Koppány verse
Schmidt Éva
(Budapest, 1948. június 28. – Hanti-Manszijszk, 2002. július 4.) az obi-ugor nyelvek és kultúrák tudományos kutatója, tanár, néprajztudós és nyelvész, etnográfus, folklorista a magyar tudományosság kiemelkedő alakja, aki 1970 és 2002 között gyűjtött és kutatott Nyugat-Szibériában, a veszélyeztetettnek minősülő hanti és manysi népcsoportok nyelvét és szellemi kultúráját dokumentálva. A hagyományos obi-ugor kultúra ismerőjeként, a hanti és manysi nyelvjárások kiváló beszélőjeként olyan tartalmakhoz, információkhoz férhetett hozzá, amelyek közvetítőnyelvet használó kívülállók számára elérhetetlenek vagy értelmezhetetlenek lettek volna.
II. rész
ÉSZAK
19. jéghegyek
a jéghegyek mint néma város táncoló épületei
jégvértekben vonuló hatalmas zord lovagok
cammogó felhőkarcolók
csak világos bábukból álló érthetetlen sakkjátszma
angol keringőt járó fehér szoknyás kisasszonyok
akiknek néha kilátszik combig a lába
mozdulatlan hárfák óriás világból idedobott fésűk és virágosládák
meztelen csontos testek akik szemérmesen összeölelkeznek
egybekelnek míg tagjaik iszonyatos hangzavarban recsegnek repedeznek
vagy talán csak Észak Úrnő párharcot vívó roppant gondolatai ezek
az arktikus-óceán torz gyermekei párzanak itt és egymásra hágnak
kék ezüst csókjukban mindenről megfeledkeznek
és kitárják magukat a végtelen világnak
Csáji László Koppány verse
…lent futkosó kicsi leány
fülön függős drága fülén
énekem helyet talál
lent futkosó kicsi legény
fülön függős drága fülén
kis regém helyet talál…
…madár röptetű dél táj szegélye –
S onnan jő selyem hím madár gyanánt,
hegyfok – magasú fa tetejébe
illő a röpte, éneklése…
Ilyen a vogul ének meg az osztyák is. Legközelebbi nyelvrokonaink éneke. Leginkább persze a több ezer soros hős énekeket, a napokig tartó medve ünnepeket emlegették – olyan műfajokat, melyek nem csak ősiségükkel, hanem puszta méreteikkel is meglepték az átlag európait. Most, amikor végképp leáldozóban van a bálványok, istenített medvék, révülő sámánok napja, sajátos másfajta hagyományúk vívhatja ki elismerésünket: az egyéni ének költés. Bárki lehet költő? Miért ne lehetne, legfeljebb ha nem elég tehetséges, rossz költő lesz belőle. Tekintsük a költőt olyan embernek, aki kora és kultúrája poétikájának megfelelően önálló műalkotást hoz létre, amit a társadalom az ő nevéhez kötve fogad be. A fő történelmi tendencia: az igazán egyéni műalkotás mindinkább hivatásossá válik, mert a “megrendelő” uralkodó osztály ezt lehetővé teszi. Az elnyomott osztályok műalkotásai pedig egyre közösségibb vonásokat vesznek fel jellegük korlátozottabb lesz. A végeredmény például a mi népköltészetünk, ahol az egyéni alkotás lehetősége már csak néhány műfajban (sirató, keserves, gúnydal) él. Az énekesek általában készen kapják a dalokat, csak a szájhagyományozó újraformálás és újraértékelés ad teret alkotó törekvéseiknek. No de a hagyományos paraszti kultúra ugyan úgy visszaszorulóban van, mint a sámánoké, a népköltészetre hivatkozni nem túlságosan időszerű…Épp ideje visszapillantanunk arra a korra, melyben mindenki költő lehetett…Különös szerencsénk, hogy legközelebbi nyelvrokonaink kultúrája az egyik legjobb példa. Hogy is válik tehát az egyszerű vogul vagy osztyák költővé… A vadász kifejezetten individualistának tetszhet a szemükben. Nem csoda, hiszen a természettel és társadalommal folytatott harcában egyéni leleményétől és szerencséjétől félelmetesen sok függ. Önálló, nevéhez kötött éneke nem más, mint személye fontosságának művészi tükröződése. Nem mintha nem volna olyan ének, amit készen vagy félkészen kapna. A gazda kultikus szájhagyomány közösségi mint az európai népköltészet. A népdalnak megfelelő kategória azonban mind a mai napig nem létezik: a “világi” tárgyi énekeket mindenki maga költi, és lehetőleg önmagáról. Van tehát egy hagyomány, mely előírja, hogy minden valamire való ember költsön éneket. Miről? ez kötetlen (mint a hivatásos költészetben), csak a konvenció igyekszik műfaj szerű csoportokba terelni a témákat. A poétikai kötöttségek viszont sokrétűek és szigorúak, több kötetre volna szükség leírásukhoz. Az ének költéshez legelőbb is kell egy téma: valami kivételes nagy élmény, vagy épp az ellenkezője, a mindennapok mélyén bevésődő általánosságai. Ezzel szinte egy időben merül fel a ritmusképlet valamely egy – két soros, félkészen hagyományozott dallam formájában…Döntő tényező a szerző szándéka, hogy maradandó mű szülessen-e vagy futó alkalmi improvizáció. A maradandó ének lehet egyszerű vagy bonyolultabb. Az egyszerű kevés tényezős témát dolgoz fel, például valamilyen csoporthoz vagy személyhez való viszonyt, egy jellemző tevékenység sommás leírását, kötődést a szülőföldhöz, futó hangulatot…A szöveg megfogalmazásában nagy segítségére vannak a szerzőnek a a hagyományos metaforák és a formulák. E félkész sorok, melynek évszázadok során csiszolt mégis alakítható jelzői kölcsönzik a képszerűséget. Jellegzetes poétikai jegy a párhuzam, azaz egy sornak az ismétlése, egykét szónak bizonyos rokon jelentésű szónak való felcserélésével…
Kis Leontyij, én testvérkém
testvérkém halála után
hátamat támogató vastag ágú fám,
mellemet támogató vastag gyökerű fám
nincsen már én nékem
Kis folyótorkolati falucskám
réves falusi révét
haj, nagy fatörzs zárta el,
utas falusi útját
haj, nagy fatörzs nőtte be,
haj, nem megyek, haj, nem megyek
(részletek: Schmindt Éva könyvtár 6. könyv: Tanulmányok az obi ugor folklór köréből / Bárki lehet költő 17-20. oldal)
Az ősi vogul, osztyák énekek fennmaradásának lehetőségeit kutatva a rendező találkozik lényegében hasonló költői megoldásokkal a ma élő és alkotó magyar költők között. Ilyen a korábban bemutatott Csáji László Koppány következő verse (ami a mindneki lehet költő szemléletet tovább élteti), mindez Schmidt Éva északi jeges világhoz való vonzódásának sajátos költői megfogalmazása.
A medve és a magyarok kapcsolata a régiségben, Lükő Gábor hagyaték szerint a medvetorban teljesedett ki. A medvék kihalása után a magyaroknál a medvetor disznótorrá alakult át. Minderre bizonyíték a Lükő Gábor hagyatékban található ábrázolások.
“Ez meg micsoda bűvöltet, micsoda varázslat: a fülemben állandóan ott zeng a dallam, ha felkelek, akkor is hallatszik, ha lefekszem, akkor is hallatszik. Lehetetlen megállítani. – Én pedig nevetek – amikor e szöveget leírtam, magam is egy álló hétig ezt az éneket dúdolva jártam keltem. Az osztyák ének már csak ilyen, árad, mint az Ob sodrása. Lehetetlen megállítani.
– Olyan sok szép dallamot ismertünk meg, és helyébe nem adtunk semmit az osztyák népnek. Költs ajándékképp valami osztyák éneket arról, hogy hogyan jegyezzük le az osztyák dalokat, hogyan hangzanak nekünk, milyen érdekességet jelentenek számunkra! Tényleg magam is már jó régóta ugyanerre a gondolatra jutottam. Nekiálltam hát osztyák éneket költeni. Nem sok időbe telt, és maguktól ömlöttek a szavak, mint az Ob sodrása.” (Idézet: Jelentések Szibériából, Schmidt Éva Könyvtár 1. / 22-23. oldal)
Ajándék-ének
Éneket kereső lelkes nő
mesét kereső serény nő
íme, én énekelek,
íme én mesélek.
Énekhez értő ügyes emberfia
dombrához értő mester öreg
hogyha volt valaha,
szájának száz szavát
mindvégig hallgatom én,
öthúrú húros dombra fájának
fájának száz jó dallamát
mindvégig hallgatom én.
Égi hó fehér papírra
tintás írás hét ága bogával
mind le is írom.
Mindezeknek közepedte
felkelő nap anyácskám
aranyhajú nagy szép fonatát
amikor kibontja Ő,
osztyák ének bűvöletében
kelek fel íme.
…
Ének – korabeli ember szerzette
bese – korabeli ember szerzette
osztyák ének csodás jó dallama
isten-élte száz koron át
húsz rénbika futotta táplálékos Obunk
tíz rénbik futotta Obunk
mentében, mentében
zengjen hát tovább,
papírra írt ezer szava
mindenütt lévő úrnős földön
mindenütt levő fejedelmes földön
maradjon fenn örökre!
(részletek Schmidt Éva szerzette énekből – Jelentések Szibériából, Schmidt Éva Könyvtár 1. / 24-26. oldal)
A forrás még csordogál az idős vadász a nem is hős éneket, de repülőgépes utazásának történetét még el tudja dalolni- de most már tényleg sietni kell. A tudományos gondolkodás objektív adottság, tárgya és irányultsága azonban merőben érzelmi indittatású. Én például a legjobb körülmények közt is elveszettnek érzem magam, mihelyt nincs mellettem egy hanti énekmondó. A régi epikus énekek dallama sokszor három négy hangból állt, fél sornyi terjedelmű volt. A magát a történetet, a sorok első felét elfoglaló díszítő jelzőket mindenki betéve tudta. Mégis, az énekmondó úgy adta elő, hogy az ezredik sort is pattanásig feszülve várták. A jó dallam – mondják – üldözi az embert, míg szöveget nem költ rá. A jó szöveg olyan, hogy nem tágít, míg be nem járja a földet. Erről beszél hát a reguly-gyűjtötte, Képes Géza által lefordított XVIII. századi Túr nagyapám éneke.
Amíg egy sebesen suhogó nyeles nyíl
repült a ragyogó ég alatt
szívemben ének ébredt,
lelkemben rege riadt.
Tíz bordával bekerített
kerek mellemben
hasztalan próbáltam,
nem tudtam legyűrni,
kiakart törni
mint a nyíl, repülni…
Kétféle költészet van náluk: közösségi és egyéni. Az első alig ismert történelmük kincsestára. A legmegfelelőbb itt a poétika, mely minden túlzás nélkül, versenyre kellhet a Homéroszival. Úgy látszik a fejlődésben meggátolt társadalom ebben élte ki alkotó erejét, olyan sokrétűvé és szabályossá csiszolgatva. A dallam hangjaitól a szöveg utolsó szótagjáig minden szintnek külön rendszert szerkesztett, a főszabályok mellé gondosan kidolgozva áthágásuk szabályait is, mindehhez mellékelte a legbonyolultabb szabályrendszer: a szintek összehangolásának művészetét.
“Schmidt Éva számára a meghívás Diószegi Sámánizmus című könyvével érkezett. A sorsdöntő találkozás két megközelítési útvonalat csillantott föl a fiatal lány előtt: a tudósét és a sámánét, amit Éva eleinte nem akart, később képtelen volt elválasztani egymástól. Ennek okát Éva kettős identitásában látom, ami valószínüleg női lényének tagadása nyomán alakulhatott ki benne. Ez az eszenciális hasadás nyithatott utat később a “megszálló” erő előtt, ami – mellesleg – a sámánság egyik alaptémája.” (részlet: Jelzések a köztes létből című Keya Nádor Judit írásából – 10. old.)